header_IMG_02
BICAJSULI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Kik vehetnek részt?

Csoportos óráinkon 3 és 10 éves kor közötti 2-kerekűn tekerni tudó gyermekek vehetnek részt. Egyéni órák keretein belül foglalkozunk kisebbekkel, futóbringásokkal is! Aki már kinőtte a BicajSulit, azt várjuk szeretettel a BMXSuliban. Nálunk lányok és fiúk együtt tekernek! :)

Milyen egy BicajSuli óra?

A foglalkozásokon játékos, sikerélményt biztosító feladatokon keresztül adjuk át a bringázáshoz szükséges tudást. Egy átlagos óra sportág specifikus bemelegítésből, KRESZ elméletből, koordinációfejlesztő, bójás és egyéb ügyességi pályás feladatokból áll.

Mi az a Szintrendszer?

Alkottunk egy szintrendszert, melynek célja, hogy a szülőket tájékoztatni tudjuk a gyermek jelenlegi tudásáról, illetve, hogy a gyerekeket motiváljuk a fejlődésben. 5 szint van, mindegyikhez 4 feladat tartozik, melyek teljesítésével lehet szintet ugrani, illetve megszerezni az adott “szint-matricát”. A szintekről külön bejegyzésben írunk bővebben!

Hányan vannak egy csoportban?

Tapasztalatból tudjuk, hogy nagy létszámú csoportban kevés idő jut egy-egy gyermekre, ezért ha 6-7 főnél többen jövünk össze egy foglalkozáson, akkor bevonunk plusz oktatót, és tudásszint szerint elosztjuk a tanulókat. Ha valamilyen okból nincs elég oktató jelen, és nagy a létszám, akkor meghosszabbítjuk az óra időtartamát, hogy elegendő idő jusson mindenkire.

Milyen bicaj kell?

Az országútit leszámítva szinte bármilyen bringa alkalmas a foglalkozásokon való részvételre, a lényeg, hogy karban legyen tartva. Ajánljuk partnerünket a RideBike bringaboltot, mely a Hermina Bringapark közelében található aktív bérletes vendégeinknek 20% kedvezményt biztosítanak a szervizből és a vásárlásból is! Mekkora bicaj kell? IDE kattintva megtalálod!.

Mit kell vinni magunkkal? Védőfelszerelés kell?

A részvétel feltétele egy karbantartott kerékpár, és egy sisak. Ezen felül ajánlott a kesztyű, a térd, és a könyökvédő használata (ebben a sorrendben). A jó védőfelszerelés kiválasztásáról külön bejegyzésben írunk (link).

Mi van ha esik az eső?

Eső után ha a beton nagy része felszáradt akkor már tudunk bringázni. Ha kérdéses a száradás, vagy bármilyen okból elmaradna az oktatás, azt legkésőbb egy órával a foglalkozás előtt kiírjuk a BicajSuli facebook oldalára. Ha nem vagytok gép előtt nyugodtan érdeklődjetek sms-ben, a megadott telefonszámon.

Mi lesz télen?

Mivel a park a szabadban van, ha igazán hidegre fordul az idő (12-13 fok alá megy a hőmérséklet), egy 16. kerületi iskola fűtött tornatermében folytatjuk a foglalkozásokat. Bár ott pumpapálya nincs, számos egyéb lehetőség adódik a bringázás gyakorlására!